Glisele 445
18 fényévnyire a Földtől.
38 000 évvel a jövőben
A Voyager 1 űrszonda útjának vége szakadt. 38 000 éven át haladt süketen és vakon a kozmikus sötétségben, mire belépett a Zsiráf csillagkép egyik vörösen pislákoló törpéjének bolygórendszerébe Útja alatt az emberek városait benőtte a vadon, a múzeumok festményei elrohadtak a nedvességtől. Ez az utolsó ember alkotta tárgy, amely fedélzetén az emberiség utolsó emlékeit viszi az oldalára erősített arany lemezen kozmosz sötétjében. A haldokló nap gyengülő, de még számottevő gravitációs tere éhes ragadozóként kezdi magához húzni, eltérítve az eredetileg a Naprendszer külső bolygóinak feltérképezésére épített szondát. Az emberiség hírvívőjére hosszú hónapokig tartó haldoklás vár, ahogy egyre gyorsabban zuhan a végzete felé. Vakon repül, mivel fedélzeti rendszerei ezredévekkel ezelőtt leálltak. A vörös fény megvilágítja a burkolatát pötyöző apró becsapódási nyomokat. Azonban az oldalán pihenő aranylemez sérthetetlen. Ha megtalálná egy idegen civilizáció, megismerné az emberiség emlékeit. Zenénket, nyelvünket, szokásainkat. Hogyan éltünk, ha lenne ilyen a Glisele 445 valamely bolygóján.
Így azonban a Voyagert eléri a végzete.
A Glisele 445 gravitációs tere, pók lábait kitépkedő gyermek könyörtelenségével tépi le a Voyager központi egységéről a karokat. A megcsonkított űrszonda fémbőre felizzik. Az aranylemez, amelynek az anyaga szupernóvákból származik megolvad, elpárolog. Az ember köszönése az univerzumnak szétoszlik, és egy haldokló csillag anyagának része lesz.
 |
| Talán a Piramisok még kilátszanak a sivatag homokjából, mikor a Voyager 1 eléri úticélját. |