Az esőerdő császárai

Az apró növényevő patái alatt megreccsentek az elszáradt levelek. Az avartulok már hozzászokott ehhez a hanghoz, nem kapta fel rá a fejét, csak a fülei rebbentek meg. Nem érezte egy ragadozó szagát se. A póni nagyságú állatka ősei egykoron ezen vidék legnagyobb termetű növényevői közé tartoztak. Miután megszabadultak az emberiség által épített karámokból, egy időre a legnagyobb szárazföldi emlősök lettek ezen a bolygón. Azonban húszmillió évvel azelőtt, hogy ez a kis állat megszülethetett volna egy égből jött katasztrófa megtizedelte őket, helyet csinálva távoli rokonaik előtt.Az avartulok ősei kevés túlélők egyike volt, ami a mostoha évezredek egész sora alatt egyre kisebb és kisebb lettek. Az avartulok letép egy kemény, félkör alakú levelet és lassan elrágcsálja. Újra és újra beleszagol a levegőbe.

A közelgő tél

A hím kopómedve miután az utolsó, párja által hagyott utolsó húscafatot is letépte a hóantilop lábszárcsontjáról megkívánja a benne lévő velőt. A bal mancsával leszorítja a földre a vastag csontot,  míg ráharap a másik végére, így levéve a terhet a rágóizmairól. Hangos roppanás hallatszik, ahogy a csont kettétörik és felsejlik a közepén vöröslő velő. .

Üdvözlet a Jövőben

Glisele 445

18 fényévnyire a Földtől.

38 000 évvel a jövőben

A Voyager 1 űrszonda útjának vége szakadt. 38 000 éven át haladt süketen és vakon a kozmikus sötétségben, mire belépett a Zsiráf csillagkép egyik vörösen pislákoló törpéjének bolygórendszerébe  Útja alatt az emberek városait benőtte a vadon, a múzeumok festményei elrohadtak a nedvességtől. Ez az  utolsó ember alkotta tárgy, amely fedélzetén az emberiség utolsó emlékeit viszi az oldalára erősített arany lemezen kozmosz sötétjében. A haldokló nap gyengülő, de még számottevő gravitációs tere éhes ragadozóként kezdi magához húzni, eltérítve az eredetileg a Naprendszer külső bolygóinak feltérképezésére épített szondát. Az emberiség hírvívőjére hosszú hónapokig tartó haldoklás vár, ahogy egyre gyorsabban zuhan a végzete felé. Vakon repül, mivel fedélzeti rendszerei ezredévekkel ezelőtt leálltak. A vörös fény megvilágítja a burkolatát pötyöző apró becsapódási nyomokat. Azonban az oldalán pihenő aranylemez sérthetetlen. Ha megtalálná egy idegen civilizáció, megismerné az emberiség emlékeit. Zenénket, nyelvünket, szokásainkat. Hogyan éltünk, ha lenne ilyen a Glisele 445 valamely bolygóján.

Így azonban a Voyagert eléri a végzete.

A Glisele 445 gravitációs tere,  pók lábait kitépkedő gyermek könyörtelenségével tépi le a Voyager központi egységéről a karokat. A megcsonkított űrszonda fémbőre felizzik. Az aranylemez, amelynek az anyaga szupernóvákból származik megolvad, elpárolog.  Az ember köszönése az univerzumnak szétoszlik, és egy haldokló csillag anyagának része lesz.

Talán a Piramisok még kilátszanak a sivatag homokjából, mikor a Voyager 1 eléri úticélját.